04 máj. 2018 A Beton című szakmai lap is írt az Első Beton hazánkban először alkalmazott technológiájáról

Már beszámoltunk róla, hogy Magyarországon korábban még nem alkalmazott technológiával készült a Marianum Német Nemzetiségű Nyelvoktató Általános Iskola tornacsarnokának előregyártott vasbeton vázszerkezete. Az előregyártott vázszerkezet elemeinek gyártását, szállítását és helyszíni szerelésének kivitelezését is az Első Beton Kft. végezte el. Erről olvashatnak a Beton újság legutóbbi, áprilisi számában is.
Nyerges Zoltán cikke.

Az épület alapterületileg közel 1.000 m², melyben egy tornaterem, valamint egy 3 szintes épületrészen szertár, tanterem és ebédlő található. Az épület szerkezetét tekintve előregyártott vasbeton vázszerkezet, monolit merevítő falakkal. A tárgyi projekt vázszerkezetének gyártmánytervezését, gyártását és helyszíni szerelését is az Első Beton Kft. végezte. Már az épület építészeti tervezésénél felmerült az a probléma, hogy az épület magassági adottságai miatt nem lehet hagyományos konzolkialakítást megvalósítani, a karcsú szerkezeti méretek miatt, illetve statikailag sem felelne meg. Ekkor került szóba az, hogy a PEIKKO PCS® rejtett konzol család alkalmazása megoldást jelenthet. Ezen rendszert külföldön már számtalanszor alkalmazták, de Magyarországon még ez idáig senki, ez az első ilyen megvalósult projekt. A termékcsalád főbb jellemzője, hogy az előregyártott pillérbe egy speciális fogazott felületű acélszerelvény kerül beépítésre, mely egyedileg az adott pillér keresztmetszeti méretéhez készül. Erre a helyszínen egy ellen fogadó szerelvény kerül ráépítésre csavarkapcsolatos rögzítéssel. Az előregyártott vasbeton gerendába a termékcsalád másik elemét a PC® gerendapapucs szerelvényt kell beépíteni. A pillér-gerenda összeépítését követően a csomópontot duzzadó kiöntőhabarccsal kell kiinjektálni.

A helyszíni összeépítés során nagy figyelmet kellett fordítani a méretpontosságra, mivel vízszintesen maximum 3 cm, míg függőlegesen maximum 1 cm játéklehetőséget engedtek a kapcsolódó szerelvények. Ez elég kevés, mivel ha figyelembe vesszük, hogy az egyes termékszabványok milyen mérettűréseket engednek meg az elemekre vonatkozóan. Emiatt figyelni kellett a pillérek és gerendák megfelelő gyártási hosszára, a monolit alaptestekbe elhelyezett tőcsavarok poziciójára, az erre ráépített oszloppapucsos vasbeton pillérekre, valamint az elemekbe beépített szerelvények magassági méretére.

Jelen projektnél a pillérekbe összesen 148 db PEIKKO PEC30 oszloppapucs, valamint 214 db PEIKKO PCS® rejtett konzol került beépítésre.

Összességében elmondható, hogy a PCS konzolos rendszer alkalmazása nem vett igénybe több helyszíni szerelési időt, mint egy hagyományos szerkezeti kialakítású vázszerkezetűét. A méretek folyamatos ellenőrzése, a szerelvények precíz elhelyezése a kulcs a rendszer megfelelő és pontos alkalmazásához.

Első Beton Ipari, kereskedelmi és szolgáltató Kft.
  • 6728 Szeged Vásár utca 1-3.
  • (62) 549-510
  • (62) 549-511
Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly.Update my browser now

×