03 ápr. 2019 28 év 28 érv, 8. rész: Térburkolás, térkövezés? – Naná, hogy az Első Beton!

28 részes sorozatunk nyolcadik részének a térburkolás a témája. Áruházunkban terasz, gyalogos bejáró és gépkocsi behajtó burkolására is talál gyors és könnyen könnyen kivitelezhető megoldásokat. A térburkolás történhet betonozással, aszfaltozással, díszkavics szétterítésével vagy térkő lerakásával. Térburkolás? Naná, hogy az Első Beton!

Természetesen a térkövezésnek, a térburkolásnak is megvannak a maga szabályai, csak ezek betartása mellett végezhetünk eredményes munkát. A tényleges kivitelezést mindig gondos tervezés kell, hogy megelőzzön – ebben is segítenek áruházunkban az Első Beton Kft. szakemberei.

Mindenek előtt fel kell mérnünk, hogy milyen terhelésnek lesz kitéve a térburkolat. Hiszen más-más kialakítás szükséges gyalogos-, személyautó- vagy éppen kisteherautó forgalom alá. A térkövezéshez szükséges tükör kiszedése kézi, illetve gépi erővel történik – a terheléstől és a térkő típusától függő mélységig. Egyéb esetben a térburkolat már az első tél után biztosan megsüllyed. A térburkolás, térkövezés nagyon fontos része a megfelelő vízelvezetés is, amiről szintén gondoskodnunk kell. Emellett a megfelelő szegélykőválasztás is elengedhetetlen, ez garantálja, hogy ne mozduljon el az elkészült burkolat.

A térkővel egy nagy szilárdságú tartós felületű, természetes burkolat érhető el, amelyre sem a magas nyári hőmérsékletek, sem a hideg téli fagyok nem gyakorolnak káros hatást: nem reped el, nem deformálódik és csúszásmentes marad, ennek köszönhetően hosszú időn át dekoratív felületet biztosít.

Sokféle lehetőség van a színek és formák megválasztására, így bármilyen stílusú környezetbe könnyedén talál odaillő térkövet. További előnye a térburkolatnak, hogy rendkívül könnyen bontható szükség esetén. De akár vissza is rakható, ha arra lenne szükség.

A viacolorozás pedig színek és formák széles választékával teszi egyedivé közvetlen környezetünket. A színezett térkő burkolatok egyre jobban helyettesítik az egyre költségesebb és nagyobb élő munka-igényű terméskő burkolatokat. Elemeit nagy sorozatban magas szilárdsággal és méretpontossággal gyártják, aminek köszönhetően gyorsan kivitelezhető. Egymásba kapcsolódó alakjuk, lehetővé teszi, hogy az oldalukon lévő súrlódási erők ellenállását az alapozásnak adja át.

Az Első Beton Kft. áruházában többek között a Viastein, a Frühwald és a Leier minőségi, innovatív és dizájnos térkőburkolókő- és járdalaprendszereit is megtalálja.

28 év – 28 érv

Cégünk 2019. május 1-én ünnepli 28. születésnapját. Az évforduló apropóján 28 cikkben bemutatunk 28 ütős érvet, hogy miért is érdemes az építkezőknek, felújítóknak az Első Beton Kft. építőanyag áruházát választaniuk. Akár már egyetlen nyomós érv miatt is érdemes nálunk vásárolnia, ám mi 28-at mondunk majd el május elsejéig! És egy játékkal is kedveskedünk vásárlóinknak, amelynek fődíjaként 3X28 ezer forint értékben sorsolunk ki ajándékutalványt, amelynek értéke levásárolható áruházunkban! A játékért keresse fel Facebook oldalunkat!

Első Beton Ipari, kereskedelmi és szolgáltató Kft.
  • 6728 Szeged Vásár utca 1-3.
  • (62) 549-510
  • (62) 549-511
Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly.Update my browser now

×