05 jún. 2019 Az AXIÁL Kft. új telephelyén dolgozott Sárváron az Első Beton

Békéscsaba után Sárváron is előregyártó kivitelezőként vettünk részt az AXIÁL Kft. új telephelyének építésében.

Az Első Beton Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. már nem először működik együtt az AXIÁL Kft.-vel: 2017-ben a mezőgazdasági és építőipari gépek kereskedelmével, illetve szervizelésével foglalkozó vállalat békéscsabai telephelyén a kísérleti műhely, tesztüzem szervíz és nyitott mosó épületnek az előregyártott vasbeton vázszerkezetének komplett gyártmánytervezését, gyártását és helyszíni kivitelezését végeztük.

Az épülethez többek között 47-47 darab kehely és pillér, valamint 45 darab lábazat készült. Továbbá 13 darab egyenként 13,38 tonnás nyereggerendát és 47 darab gerendát építettünk be. A kivitelezést 50 tonnás autódaruval végeztük. A kivitelezés 10 munkanapot vett igénybe.
Az épületek összterülete 1400 négyzetméter lesz. A cég szervizkapacitása 700 négyzetméterrel fog bővülni, a műhelyben egyszerre négy kombájnt és négy 250 lóerős traktort tudnak majd javítani. A műhely és a kétszintes fejépület mellett egy raktár is létrejön majd.

Első Beton Ipari, kereskedelmi és szolgáltató Kft.
  • 6728 Szeged Vásár utca 1-3.
  • (62) 549-510
  • (62) 549-511
Your browser is out-of-date!

Update your browser to view this website correctly.Update my browser now

×